Ott nőttem fel, ahol autós kultúra alig volt. A vágy töltötte ki az űrt: magyar autóskártyák, agyonolvasott Autó-Motor, adatok, amiket versként fújtam. ’89-ben Magyarországra költöztünk — mintha egy szabadtéri autókiállításba léptem volna. Aztán jött az internet, az éjszakai japán videók és a rögeszme: Integra Type R. 2003-ban nem Integrát kaptam — hanem egy Prelude VTi 2.2-t. Elég volt hozzá, hogy végleg beleszeressek. Jogsi el, Prelude el — a megszállottság maradt. Évek teltek. Digitális termékeket építettem. Az autók gyorsabbak, biztonságosabbak, tisztábbak lettek — és valahogy üresebbek. Nem vettem több magazint. Helyette régi hirdetéseket mentettem el. Tavaly találtunk egy 1998-as Nissan Micrát (K11) 31 000 km-rel. Pici. Őszinte. Tökéletes. Bunny-nak neveztük, és többet mosolyogtunk. Egy hete a 2000 óta ismert szerelőm küldött egy linket: ’98-as Integra. Az EU-s ár feléért, egyenes kaszni, rozsda nélkül, sosem törve. Megvettük. Gyerekkori ígéret kipipálva. A Cars To Save ennek az érzésnek a megosztása — és egy kísérlet arra, hogy minél több jó autó jó helyre kerüljön, mielőtt eltűnik, szétfaragják vagy megfizethetetlenné válik.